Nurusalem előtörténet (OUT)

2044-ben az Ősiek népe, (ELD -Elder Liegue o' D'ineauil), megkezdte az addigra katasztrofálisan megromlott földi atmoszféra helyreállítását, és alapvető terraformáló tevékenységet kezdett. Ennek érdekében számos terraformáló kapszulát lőtt a földre amelyeknek mérete és tervezése kisvárosokéval vetekedett. Szám szerint 23 ilyen kapszulát küldtek a föld felszínre amik közül 7-et rekord idő alatt szedtek darabokra és hordtak el az emberek.
A maradék 16 viszont elvégezte a munkát, és sikerült megmenteni az ekkorra már számos háború katasztrófája által sújtott, kimerülőféleben lévő Föld anyát, új városokkal ajándékozva meg az emberiséget.

A 13-as számú terraformáló kapszula, valahol a Kárpátok térségében csapódott a hegységbe, és programozása szerint lefúrta magát a mélybe, hogy ott megkezdje áldásos tevékenységét. Természetesen az emberek termeszhada követte, és amilyen gyorsan csak tudták megkezdték a szétszerelését. Szerencsére azonban elég mélyre ásta magát ahhoz, hogy időbe teljen utolérni, így el tudta még végezni a feladatát mielőtt darabokra szedték volna a fontos központi berendezéseit. A kapszula szétnyílott maradványai, az összes többi terraformáló egységhez hasonlóan, magas falakat és hatalmas tágas tereket teremtetettek, így teremtve természetes alapot egy kisváros kialakulásához. A fosztogatók és letelepedők egy idő után elnevezték a hegymélyi várost Nurusalem-nek.

A kolonizációs tevékenység hatására, a tápanyaggal feltöltött talajon egy évtized alatt dús növénytakaró képződött a földmélyi barlangrendszerben, tiszta iható víz forrásokat fúrt a gép amíg még tudott, és mágiával átalakította a földmélyi érceket és ereket hasznosítható nyersanyagtelepekké. Nap telepeket installált a barlang falára, illetve fény termelésre alkalmas mágikus gombá spóráinak milliárdjait szórta szét, bőséges mennyiségű élettel látva el a barlangrendszerek járatait.

Az emberek azonban ebből csak annyit fogtak fel, hogy értékes alkatrészeket tartalmazhat a város közepén álló torony, és minden erejükkel a szétszerelésén munkálkodtak. Természetesen sikerrel.

Pár évtizeddel később már szerencse vadászok és menekültek ezrei lakták a földalatti várost, és virágzásnak indult a kereskedelmi tevékenység a felszínnel is. Ez a prosperáló béke azonban nem tarthatott sokáig. Az emberi gyarlóság és irigység ismét győzedelmeskedett. A 2050-es évek vége efelé, felszíni fosztogatók sorozatos támadásokat intéztek a város ellen, amire a város akkori vezetői és védői úgy döntöttek, hogy megszakítják a kapcsolatot a felszínnel, révén nekik bőven elegendő nyersanyaguk és megújuló erőforrásuk maradhatott így is a földalatti élethez. Az eredeti terraformáló kapszulákból visszaszereztek annyi alkatrészt amennyit csak tudtak, majd elrendelték a felszínről mélybe vezető járatok beomlasztását és járhatatlanná tételét, mintegy húszezer embert zárva el a napfénytől és a felszíntől. A fosztogatók és a bűn azonban ekkorra már mélyebbre ásta magát a város népességébe, mint amilyen mélyen a város volt a hegy gyomrában.

Tizenöt évvel később a legtöbb elektronikus berendezés ami nem újrahasznosítható energia forráson, vagy tartós, több száz évre tervezett szerkezettel és alkatrészekkel rendelkezett, már csak a legritkább esetekben funkcionált. A Földmélyi város lassan kezdett visszasüllyedni a korábbi korok technológiai szintjére. A város vezetői és lakosai kezdetben kényelmetlennek érezték ezt, de a mélyben született generációknak már teljesen természetesnek és élhetőnek tűnt a település.

Természetesen állandóan voltak csoportok és emberek akik megpróbáltak feljutni a felszínre, azonban a járatokat megsemmisítők alapos munkát végeztek. Ezenkívül a hegység labirintusszerű járataiba mindenféle addigi ismeretlen teremtmény fészkelte be magát, akik mind természetes csapdarendszerként funkcionáltak a fosztogató felszíniekkel és a kaland vágyó felszínre törekvőkkel szemben egyaránt.

Lassan teljesen kihalt a lakosság azon része amelyik valaha látta még a felszínt. Kialakult egy teljesen működőképes apró civilizáció, amely nemcsak, hogy fennamaradni, de még prosperálni is képes volt a mélyben. Igaz, hogy évszázadokkal visszavettetett a technológia fejlettség, viszont cserébe hozzáférésük lett az ELD kolonizáló megmaradt berendezéseihez és némi mágikus kutatás is megindulhatott.

Ismét évek teltek el, és a város ritmusa egyre kiegyensúlyozottabbá és megszokottabbá kezdett válni. 2100-ra, mintegy hatvan évvel a kapszula megérkezésének dátumára a város elnyerte a neki szánt stabilitás mértékét, még annak ellenére is, hogy a legfontosabb berendezések hiányoztak a központi irányítókból, illetve, hogy technikailag csak a terraformáló kapszula által kialakított falak és tervezett városnegyedek maradtak meg az eredeti koncepcióból. Ekkor nevezték át a mélyben fekvő települést Arkhin D'ole -nak.

A város politikailag megszilárdult, kialakult egy gyors emberanyag utánpótlás, de mégsem népesedett túl a lakosság. Amikor a 2120-as években különböző anomáliák révén megnyílt néhány földalatti járat, illetve a városon belül is nyíltak átjárók, az azokon át érkező csoportosulások sem tudták megrengetni a város kialakult rendjét, azonban kellemes vér frissítést és technológiai kiegészítéseket jelentettek a lakosságnak, sőt. Meglepően gyorsan illeszkedtek be a város arculatába, még sokszínűbbé téve azt.

Napjainkban a város lakosainak mintegy 10 százaléka érkezett más világból vagy a felszínről, de ennek ellenére a város elhagyása, vagy megközelítése még mindig lehetetlen. Mindössze alkalmanként újabb csoportok érkeznek, hogy aztán beolvadjanak vagy elvesszenek örökre.